Sopsits Árpád – Deres Péter: Passió (Stációk)
Zsámbéki Színházi Bázis / Közép-Európa Táncszínház / Gyulai Várszínház

Nem tudom, a gyulai szabad ég alatt hogy lehetett, a zsámbéki hangár zárt terében mindenesetre komolyan kellett aggódni a Passió című többszörös koprodukció szereplőinek egészségéért. A fehér porral (kő? liszt?) vastagon beterített padlón ugyanis elég volt egy komolyabb nekilódulás, hogy máris a szilikózis réme fenyegessen. (A közönség persze mindent kibír; mindent kibír és mindent eltűr – meg is érdemli.)

A Közép-Európa Táncszínház társulata alkalmilag csatlakozott táncosokkal és színészekkel egészült ki, a rendezői felelősségen pedig – a számos változatban keringő színlapból kissé nehezen kivehető módon – Sopsits Árpád és Horváth Csaba osztozott. Sajnos az előadás levegőjét szellemileg korántsem sem sikerült olyan sűrűvé tenni, mint fizikailag. Hogy a kar nagyobbrészt személytelen, arctalan tömegként hamar kiismerhető automatizmusokra van kárhoztatva, az még hagyján. De hogy Jézusról sem tudunk meg semmi személyeset, az végképp eldönti: reveláció helyett megint csak a puszta illusztráció lesz az osztályrészünk. Pálffy Tibornak nem nagyon van mibe kapaszkodnia; sem az ember fiát, sem a Megváltót nem látjuk, csak egy merev tekintetű, izgalmas arcélet, amely biztonságos távolságban tartja magától nézőjét.

Akad azért néhány erős és eredeti kép. Ahogyan Gazsó György Kajafásként a harminc ezüstpénzt darabról darabra a néptől gyűjti be; a feldobott érmék megcsillannak a reflektorfényben, mielőtt eltűnnének a főpap markának sötétjében. Vagy ahogyan a keresztút megjelenítésekor Pálffy Tibor sorban vállára veszi a társulat saját testükből kereszteket formázó tagjait, miközben az előtérben Janicsek Péter kicsorgó nyála jelzi Júdás sorsának beteljesülését, a szintén Gazsó György által megformált Pilátus kezét pedig Bora Gábor – egyszerre konkrét és átvitt értelemben szereplő – kopója egyetlen nyalással mossa tisztára. Általában: a koreográfia mögötti, feletti személyisége csak Gazsó figuráinak van. Nyakó Juli feladata arra korlátozódik, hogy igazi mater dolorosaként végigácsorogja és -szavalja az előadást. Nála csak Kerekes Vica járt rosszabbul: Mária Magdolnájából a tér és a rendezés szeszélyéből kifolyólag alig valamit láthatunk.

De dolgoznak keményen mind, táncosok és színészek, levegőt a bőrükön át véve, egytől egyig. Ezen az estén az ő áldozatuk a megrendítő.

vissza a tartalomjegyzékhez