Szép Ernő: Vőlegény
Új Színház

Eperjes Károly, Bánsági Ildikó, Pokorny Lia (fotó: Ilovszky Béla)

Abszurdba hajló, cizellált bohózat lett Csuszik Kornélia férjvadászati tanmeséjéből a Paulay Ede utcában. Rudolf Péter érzelemgazdagsága és Labiche-on (is) iskolázódott színháziem-bersége szerencsésen találkozik a társulat mostani állapotával. Noha kicsit sok a véset, s időnként alig követhetően kanyarog a minta az egyben lefutó három felvonáson. Az egész olyan, mint egy apró karmos, szecessziós bross, amire véletlenül ráléptek. Ez a megtaposottság adja aztán a báját és az egyszeriségét a játéknak.

Kezdetben kapkodhatjuk a fejünket. S nem biztos, hogy erre a filmszerűen komponált, történelmi hordalék-revüre égető szükség van az elején és a végén. De a rendező biztosra akar menni, s jó szorosan fogja a nézők kezét, míg bevezeti őket a történetbe. Slágerek és indulók torlódnak elő a múlt század gyerekkorából, rádiórecsegés és Kabos Gyula „a hagymát is hagymával eszem” korszakjelző szövege zatyulódik össze az alkotók úttörőnyakkendős saját gyerekkorával, aztán némi kiszámított tántorgás után helyreáll a billegő bútorokból álló díszlet (tervező: Menczel Róbert), s elindulnak az események.

Jó ez. Akkor is jó, ha – s ez megint a rendezői magyarázókényszer eredménye – a púderezett színészi orcákon bohócos lázrózsák égnek, amelyek mint KRESZ-táblák jelzik, hogy mely stílusiskola fő- vagy mellékutcájába veszi kijelölt útját az előadás. Értjük, és szerencsésen el is felejtjük menet közben, de a legjobb az, hogy a végére magától is lekopik a fölös festék. Különösen hatásos ez a hozományra koncentráló, vendégségben öt cukros teát szürcsölő vőlegényjelölt, a Huszár Zsolt által játszott kezdő fogász esetében. Ahogy ebből a megkapaszkodni próbáló, illúziótlan és link kisemberből szerelmes férfi lesz, az egyszerű, de nagyon szép íve a játéknak.

Gondosan elemzett, szeretettel végigkövetett életek vannak itt. A vőlegény „faterja” szerepében Galkó Balázs játssza a bizalomgerjesztő álpácienst. Egyetlen jelenetre zuhan be a rendelőbe a bohém trió, amelyben Pálfi Kata a tőle már megszokott kellemmel adja az éjszakai pillangót, ki az urának most behúzott egyet. Solecki Jankának van pár jól sikerült, kereszteletlen nevetése, s a fogakivert karnagy túlzásokra csábító alakjában Almási Sándor mértéktartó és mulatságos tud maradni. Pendzsi, a rokolyás székely szolgáló szerepében Kecskés Karina mintha többet őrzött volna meg a kelleténél abból a babamerevségből, ami a Jiří Menzel által rendezett előadásban (Még egyszer hátulról) már egyszer bejött. Tordai Teri mint mozizongorista, aki a házasulandókat – juttatások reményében – egymás felé taszigálja, kopott, sötét ruhájában is olyan királynői, mint egy poros dáliavirág.

A ruhák szépek és használhatóak (jelmeztervező: Füzér Anni ). A legszebb ruha talán Botos Évának, a családot víz fölött tartó nővérkének jutott. Ez valami olyan csuda szabású otthonka és munkaköpeny, amit hosszan lenne érdemes tanulmányozni. Botos Éva legújabb őrangyal-alakítása után egyébként azt érzi az ember, hogy most már igazán kellene belőle egy zsebben hordható változat is, egy kis Hordozható Botos Éva, aki megvéd és/vagy fejbever mindenkit a kellő pillanatban. Kedves, szép figura ez a Mariska.

A család fiúgyerekét Vass György játssza óriási pápaszemmel, meggörbített háttal, láthatóan tudva egy s mást hasonló figurák működéséről. Barátja, Lala (Géczi Zoltán), a hetedikes gimnazista egyszeriben fontossá lesz, amikor Kornélka próbababának használja őt a vágyott csókos üdvözlések előjátszásához. Géczi tudja, hogy ez most „Hold-szerep” itt, csak vissza kell verni, amit mások rásugároznak, semmi több nem szükséges, mert akkor horpad az erőtér. Ezt teszi, s jól teszi. Ducika hasonló helyiértékű karakterét Fodor Annamária kelti életre.

Bánsági Ildikó olyan fiatal, habókosságában is esendő Anya, hogy nem csoda, ha az ura oda-odavillant gömbölyű csípőjére. Mindazonáltal kezdeti „formatartása” és stilizált mozgása a végére kissé elfelejtődik. Szépek és erőteljesek a táncok, jók a tablók (mozgás: Horgas Ádám ). Csuszik Zsiga, a Papa – Eperjes Károly. Rajta van a legvadabb bohócnadrág, még ha fekete-szürke kockás is, a mértéktartás végett. Nekem ez a katonaszabadító, „ügynök” Csuszik Zsiga vagy fél tucat megvilágosodást hozott. Rudolf Péter és Eperjes elolvasták a darabot, s egy olyan speciális szörnyeteget alkottak meg, akit megvéd a bolondok glóriája. Míves, remek alakítás.

Pokorny Lia mint Kornélka a huszonöt éves szüzesség hőpáncéljában vacogja végig a történetet. A Lila ákác és az Ádámcsutka főszerepei után ő már levegőt is tud venni Szép Ernő-módra. Ártatlanság és elszántság, kétségbeesés és dac, számítás és beszámíthatatlanság – van minden, ami itt most kell. Mese gurul végig a színpadon. Csak ne fájna annyira, most is, ez is, mindannyiunknak.

vissza a tartalomjegyzékhez